Szürkehályog (cataracta)

Szürkehályog esetén milyen megoldások segíthetnek?

A szürkehályog, más néven cataracta többnyire idősebb korban jelentkezik. 50 éves kor felett a leggyakoribb az előfordulása, és általában először azt gondolhatjuk, hogy csupán az idősödés jeleit tapasztaljuk látásunkon is. A jellemző szürkehályog tünetek között azért van jó pár árulkodó jel, amit, ha észreveszünk, már könnyebben gondolhatunk erre az eshetőségre is.

szürkehályog

A szürkehályog tünetei

A szürkehályog tulajdonképpen a szemlencse olyan mértékű elhomályosodását és elszürkülését jelenti, mely akadályozza az éles látást. Éppen ezért elsődleges tünet lehet, amikor az eddigi szemüvegünk már nem szuperál. Emellett szürkébbek és mattabbak, halványabbak lesznek a színek. Sötét helyek még sötétebbnek, a nappal megvilágítottak viszont vakítóak lehetnek. Keressünk fel egy optomeristát, aki igen gyorsan diagnosztizálni tudja, hogy valóban ezzel a problémával állunk-e szemben.

Mi okozhatja ezt a szembetegséget?

Veleszületett hajlamnak is köszönhetjük a cataracta előfordulását, de eredményezheti valamilyen sérülés, illetve fizikai vagy kémiai behatás is. Emellett fontos megemlíteni, hogy az olyan általános betegségek, mint például a magas vérnyomás, az érszűkület vagy a cukorbetegség is erősíthetik előfordulásának lehetőségét. Ugyancsak hajlamosíthat rá a dohányzás és az erős alkoholfogyasztás is, valamint UV sugárzás és gyógyszerek mellékhatásai is okozhatják.

Egyáltalán nem biztos, hogy a szemlencse egészét érinti a szürkehályog, hiszen a lencse bármelyik részén kialakulhat. Ugyan mind a két szemen fellelhető ilyenkor, azonban lehetséges, hogy eltérő mértékben.

Milyen megoldás jöhet szóba?

A cataracta sajnos nem kezelhető gyógyszerekkel, és egyéb optikai eszközök sem tudnak segíteni. Az egyetlen megoldás egy rövid, körülbelül 15-30 peres szürkehályog műtét. Ennek során eltávolítják az elszürkült, elhomályosodott lencsét, melyet aztán egy kifejezetten személyre szabott műlencse beültetésével pótolnak.

A rutinműtétnek számító eljárást helyi érzéstelenítéssel végzik leginkább, és már aznap hazamehetünk. Az utókezelés is rövid: egy ideig szemcseppet kell alkalmaznunk az orvosi előírásoknak megfelelően.

Látásvizsgálat, szemvizsgálat

Premium Vision Optika

Objektív és szubjektív látásvizsgálataink eredményei alapján pontosan meghatározzuk, milyen problémával állunk szemben.
Kérjen online időpontot optikánkba.