Sándor Orsi szemüveggel

Az ismert műsorvezető és modell egy olyan elágazáshoz ért életében, mely előbb vagy utóbb mindenkit érint. Arról, hogy miért is döntött amellett, hogy felkeresi a Premium Vision Optikát, saját posztban mesélt: „Már egy ideje sokat fájt a fejem, és alig tudtam a telefonon olvasni.” Ezek – illetve az ehhez hasonlók – bizony olyan intő jelek, melyek mellett nem szabad elmenni!

A Premium Vision Optikában végzett vizsgálatok alapján olyan tökéletes és személyre szabott megoldások között válogathatunk, melyek megkönnyítik, sőt, sokkal élhetőbbé teszik mindennapjainkat. Búcsút mondhatunk minden olyan kellemetlenségnek, melyek egyre gyakrabban kúsznak bele életünkbe, jelezve, hogy valami nem stimmel. Ilyen például, amikor összefolynak előttünk a betűk, vagy a nap végére szemeink és ezáltal mi is elképesztően fáradtak vagyunk.

A többféle szemüveglencse mellett – melyek valóban arra hivatottak, hogy a számunkra legnagyobb komfortot nyújtsák – persze rengeteg ízléses keret közül is választhatunk. Ez a döntés pedig sokszor nehezebb, mint gondolnánk. Orsi is segítséget kért ehhez az oldalán, ahol képeket is posztolt magáról egy-egy mutatós szemüvegben. Vajon melyikre esett végül a választása?

Sándor Orsi szemüvegben
Sándor Orsi piros szemüvegben
Sándor Orsi szemüvegben

Akárhogy is döntött, az biztos, hogy a megjelenésén egy cseppet sem fog változtatni negatív irányban a szemüveg. „Igazából nem bánom, igyekszem majd inkább stíluselemként használni.” Írta a szövegben, és a képekkel ez a kijelentése teljes mértékben harmonizál, hiszen mindegyik keret fantasztikusan áll rajta. Ez a hozzáállás pedig azok számára is útmutató lehet, akik rettegnek a gondolattól, hogy szemüveget kell viselniük. Az esztétikus megjelenést garantáló keretek nem csak divatosak, hanem ki is emelhetik a szépséget, akár egyfajta ékszerként is gondolhatunk rájuk.

Amennyiben csak felmerül a gyanú bennünk, hogy szemeink állapota már nem a régi, érdemes minél hamarabb felkeresni szakértő segítséget. Nem is hinnénk, mennyi minden múlik azon, hogy látásunk mennyire éles, illetve mennyire terheli meg szervezetünket, ha korrigálatlanul hagyjuk akár a kezdődő látásproblémát is. Mindemellett természetesen az sem mindegy, hogy milyen köntösbe bújtatjuk új szemüveglencsénket, hiszen ez megjelenésünket teljes mértékben befolyásolja.

„Ha neked is jól jönne egy divatos keret vagy egy profi átfogó vizsgálat, szívből ajánlom a Premium Vision szemészetet és optikát.” – zárja posztját a műsorvezetőnő.

Most valóban megéri felkeresni az optikát, hiszen, amennyiben valaki az „ORSI” kóddal kér időpontot szemüvegkészítéshez, számára az optomerista látásvizsgálat ingyenes lesz!

Szemüveg készítés

Optikánkban széles márka és keretválasztékban, egyedi személyre szabott szemüvegeket kínálunk. A szemüveg készítéshez, vizsgálatokra előzetes bejelentkezés szükséges! Kérjen online időpontot optikánkba és ne felejtse az „ORSI” kedvezmény kódot.